Mik a Magas, Középső és Külső kastélyok, és hogyan kapcsolódnak egymáshoz?
Malbork nem egyetlen épület, hanem három koncentrikus zónából álló, egymásra rétegződő erődítmény, melynek minden egyes gyűrűje a lovagrend növekvő igényei szerint épült hozzá. A legbelső gyűrű a Magasvár (Hochburg, Zamek Wysoki), az 1274 körül alapított eredeti konvent. Ez egy négy szárnyból álló, kerengős épület, mely egy kis árkádos udvart ölel körbe közepén egy kúttal. Alaprajza a ciszterci kolostorok mintáját követi, ám a szerzetesi-katonai követelményeknek megfelelően megerősítették. Belül találhatók a lovagtestvérek dormitóriumai és káptalanterme, a kincstár, ahol a rend ereklyéit és okleveleit őrizték, a hatalmas nyitott tűzhellyel rendelkező konyha, valamint a keleti szárnyban a Szűz Mária-templom, az egész Ordensstaat szellemi magja.
Kilépve a Középvárba (Mittelburg, Zamek Średni) jutunk, amelyet nagyrészt a 14. században építettek, hogy otthont adjon azoknak a politikai funkcióknak, amelyeket a Fellegvár már nem tudott befogadni. Központi eleme a nyugati szárnyban található Nagymesteri Palota, a késő középkori észak egyik építészetileg legmerészebb világi épülete – egy önálló rezidencia saját kápolnával, magánlakosztályokkal és a híres Nagy Refektóriummal, amelynek boltozatos mennyezete egyetlen karcsú gránitoszlopból indul ki, mint egy kőből faragott pálmafa. Az udvar túloldalán áll a Lovagok Refektóriuma és azok a vendégházak sora, ahol az Európa szerte érkező keresztes nemeseket fogadták, akik minden télen északra jöttek, hogy a Lovagrenddel együtt portyázzanak a pogány Litvániába.
A Középső vár mögött a Külső vár (Vorburg, Zamek Niski) széles külső várudvarként öleli körül az együttest, műhelyekkel, fegyvertárakkal, istállókkal, magtárakkal, sörfőzdével, betegházzal és a világi szolgák kápolnájával. Ez volt a falakon belüli munkaváros – az a gépház, amely fegyverekkel, élelemmel, sörrel és további építkezésekhez való téglával látta el a lovagokat. A három zónát saját árkaik, kapuházaik és felvonóhídjaik választják el egymástól, így az a támadó, aki áttörte a külső gyűrűt, még két további erősséggel szembesült belül, amelyek mindegyike önmagában is védhető volt. Ez a réteges logika tette lehetővé, hogy egy lengyel helyőrség 1410-ben hosszú ostrom alatt is megtartsa a belső várat, még akkor is, amikor a nyílt csata katasztrofálisan elveszett.